Rézkarcfitness: a hónap alkotója

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a hónap alkotója. Összes bejegyzés megjelenítése

Szőnyi István (1894 - 1960) magyar festő, grafikus. A huszas évek „rézkarcoló nemzedékének”egyik meghatározó alakja.

Az igazi művészt nem kötik gúzsba a meglévő szabályok, ő nem vesz át egy megmerevedett sémát, hanem önmagából alakít ki egy új világot, s ennek felállítja sajátos törvényeit.

- Szőnyi István

Derkovits Gyula (1926 - 2000) magyar festő, grafikus. Művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának.

...aztán még sokszor eljött az öreg fafaragó és ez nekem mindig nagy örömet szerzett, úgyhogy szinte mindig vártam, mert ha jött, akkor biztos hozott is valami cifraságot. Egyszer aztán egy este betoppant ám megint az öreg Gobez, de most már nem alaktalan fatömböket hozott, hanem körtefából faragott szárnyas figurákat tett le az asztalra, majd apámmal kezdett beszélgetni, és amíg ők el voltak foglalva, addig én felvettem az asztalon fekvő figurák egyikét és fejét nézegetve meg-megtapogattam a faragvány arcát, majd fefuttattam az ujjaimat a szárnyain, de sehogy sem tudtam betelni vésett ábrázatukkal. Ez új volt számomra.

- visszaemlékezés Derkovits Gyula gyerekkorából

Czinke Ferenc (1926 - 2000) magyar festő, grafikus.

Szeretném, ha mű-teremtésem igazolna abban, hogy tudatformáló, embert alakító elidegenedésünk konfliktusában, tiszta alapállást, nemzeti karaktert, sajátosságot és művészeti kötelességet, azaz éthoszt, innenbeli utammal teremthettem volna. Ha szivárványkergetésem az a paradigma lenne, ahol énekelhető a dal, értelmileg tisztázott a szándék, minden létrehozott műalkotásomban. Kollektív tudattartalmakat kívántam kifejezni, népi asszociációkat indítva el, hogy így az út végén hihessem, nem éltem hiába.

- Czinke Ferenc

A fotó Kondor Mária tulajdona.

Kondor Béla (1931 - 1972) magyar grafikus, festő, költő. Megalkudni nem tudó, saját törvényei szerint élő és alkotó jellem miatt már a főiskolán vihart kavart maga körül. a festő szakról való eltanácsolástól a tehetségét már korán felismerő mesterei, Barcsay Jenő és Koffán Károly mentették meg, így került a grafika szakra. Pályája során gyakran gyűlt meg a baja a hivatalos művészetpolitika diktátoraival. Művészeti felfogása, egyéni világa, sajátos látásmódja a 60-as évek művészetszemléletével sem volt összeegyeztethető. Stílust és egyéni mitológiát teremtett, amely követhetetlen volt, de sokan kerültek hatása alá a kortársak és a következő művésznemzedék. Művészetében átértelmezte az egyetemes szimbólumokat, jeleket, motívumokat, választ keresve korának kérdéseire.

Hincz Gyula (1904 - 1986) kétszeres Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas magyar grafikus, festő. A hatvanas évtized nagy grafikus nemzedékének egyik meghatározó tagja volt. Ahogy életrajza sokfelé ágazik el, úgy művészete is változatos, számos stílusban festett, képei egyúttal a korszak aktuális művészi áramlatainak tükörképei.

"A harmónia és a szépség megfestésének művészi gondolatánál mindig visszanyúlok a természethez."

— Hincz Gyula

Reich Károly (1922 - 1988) számomra a magyar vonalrajz vitathatatlan mestere. Rajzaiból áradó szépség és kedvesség példaértékű.

Barczi Pál (1933 - 2003) Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész. Az iskolában már felfigyeltek kiváló rajzkészségére, előbb Csík Géza, majd később Keller Lívia festőművészek. Mindig szerzett valahonnan papírt és rajzeszközöket, de még az üveggyárban is sokat festett. Testvérei büszkék voltak Palira, és képeit – amolyan rögtönzött kiállításként – kirakták a ház árkádos falára. Ezt vette észre egy alkalommal Lukovszky László festőművész, aki aztán meghatározó mestere lett.

„Művészi hitvallásomat tükrözik eddig alkotott munkáim. Ezután is bármi áron folytatom a magam választotta utat, annak ellenére is, hogy a kor divatjainak éppen nem felelek meg.”

(Barczi Pál)

Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikus és festő, érdemes és kiváló művész. Az 1950-es évek közepén jelentkező új grafikus nemzedék markáns képviselője. Kezdeményezésére jött létre a Miskolci Grafikai Műhely és az Országos Grafikai Biennálék sorozata.

„A munkásságomban jelentős irodalmias befolyás is érvényesül,… Engem egyszerűen az a mondandó inspirált, ami művészetfilozófiailag mondjuk elsőbbrendűen az irodalom sajátja, de úgy gondolom, hogy lehetőséget tartogat a képzőművész számára is…”

(Feledy Gyula)

Gyulai Líviusz Kossuth díjasmagyar grafikus, könyvillusztrátor. Főként könyvillusztrációkat és animációs filmeket, valamint ironizáló archaizáló tollrajzokat, linómetszeteket, litográfiákat és rézkarcokat készít.

"Nincs nagyobb, sem kisebb vágyam, mint hogy az illusztrálandó műben csakugyan az író társa legyek. Az ember így óhatatlanul egy kicsit művelődéstörténésszé képzi magát, hiszen annyifelé kell időben-térben utaznia. Máskülönben is utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom - s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb -, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén"

(Gyulai Líviusz)

Engel Tevan István (1936 - 1996) magyar grafikus, könyvillusztrátor. Munkásságának jelentős része könyvillusztráció, egyedi rajz. Finom humorú, groteszk művek jellemzik művészetét. Korai művein egy lapon, mozaikszerűen elhelyezett jelenetekben ábrázolta témáit. Későbbi grafikái egyszerűbb kompozíciójúak, az ábrázolt jelenetek színpadszerűek. Művészete utolsó szakaszában színpadi témák ihlette (Katona József, Bulgakov), festői hatású, nagyobb méretű ceruzarajzokat alkotott.

Würtz Ádám (1927 – 1994) magyar grafikus, könyvillusztrátor.

Aki ismeri Würtz Ádám Művészetét, rögtön fölismeri rajta a dunántúli népművészet ihletését, azt a fantasztikus mesevilágot, amely belengi a szelíd dombok tövében meghúzódó falvakat, azokat a groteszk rajzos bűvöleteket, amelyek jellemzik a paraszti faragásokat, tükröket, használati tárgyakat, bútorokat.

"Rajzolok, tehát vagyok, mondhatom, mert mióta emlékezni tudok, mindig rajzoltam"

(Würtz Ádám)

Lenkey Zoltán (1936 – 1983) Munkácsy-díjas magyar grafikusművész. Sokat töprengő ember volt, aki rézlemezre, vászonra vagy akár papírra csak olyan kompozíciókat rajzolt vagy festett meg, amelyeket gondolatilag és technikailag is kiérlelt.

„Kondor Bélától tanultak alapozták meg látásmódomat és kifejezési formanyelvemet. Kondor emberi és művészi alapállása meghatározó jelentőségű egész munkásságomra.”

(Lenkey Zoltán)

Szalay Lajos (1909 - 1995) világhírű Kossuth-díjas magyar grafikus, a 20. századi magyar rajzművészet megújítója.

„Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.„

(Pablo Picasso)

Csohány Kálmán (1925 - 1980) pásztói születésű művész a hatvanas, hetvenes évek grafikusnemzedékének egyik meghatározó egyénisége volt. Rézkarcain, tusrajzain és litográfiáin a népi szimbolika balladai tömörségű, egyéni hangvétellel párosul.

Kass János (1927 – 2010) Kossuth-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező, kiváló művész. 1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult 1946 és 1949 között. A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1949-től 1951-ig Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György volt a mestere. 1960–61-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán a könyvművészeti tanszék aspiránsa volt. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztője volt 1965–1973 között. Megszámlálhatatlan könyv illusztrációját készítette el, a mai középkorúak az általa illusztrált gyermek- és ifjúsági könyveken nőttek fel. 1973 óta postabélyegeket is tervezett.

Orosz István a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika tanszakán diplomázott 1975-ben. Autonóm és alkalmazott grafikával egyaránt foglalkozik. A hetvenes évek második felében díszleteket tervezett, majd animációs filmeket kezdett készíteni. Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon és filmfesztiválokon.

A kettős jelentésű munkák, optikai illuziók és anamorfózisok elméletével - történetével és filozófiájával is foglalkozik, több publikációja is megjelent (ill. áll megjelenés előtt) ebben a témában.

Gross Arnold Erdélyben, Tordán született, 1929. november 25-én. Édesapja festő és rajztanár volt, ő volt első tanára. 1946-ban jött Budapestre tanulni, előbb iparművészetet tanult, de azt abbahagyta, átment tanulni a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Kiváló mesterei voltak: Hincz Gyula, Kádár György az Iparművészeti Főiskolán, Konecsni György, Koffán Károly a Képzőművészeti Főiskolán. Ő mégis leginkább Rembrandt és Albrecht Dürer rézkarcait tanulmányozta a Szépművészeti Múzeumban. S sorban alkotta egyedi stílusú szellemes, ötletes, derűs, humoros, színes rézkarcait.

Jellegzetes színezési technikájának köszönhetően minden egyes nyomata különbözik a többitől. Képeit csodálatos, gyermeki mesevilág jellemzi, ahol mindig süt a nap, virágüzletekkel és játékokkal teli. Az ember része a természetnek műalkotásaiban. Képeivel szépet, örömet nyújt, egy mesevilágot, amiben nincs semmi hátborzongató vagy borús.

Nem titkolja, hogy kiválóan rajzol, megtanulta és tökéletesen ismeri a szakma legapróbb fogásait is. Hagyományos, de nem régimódi művésznek vallja magát, ugyanakkor vállalja a "nagy gyerek" minősítést is; sokáig maga is készített például játékvonatokat, mozdonyokat, és gyűjti is a maketteket. A nyolcvanas évek közepétől újabb "szenvedélye" az ásványok gyűjtése, amelyek természet adta ragyogásukkal, színeikkel nagy hatással vannak rézkarcai színezésére.

„Annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.”

(Gross Arnold)

A kék álmok városa
rézkarc, papír
165 × 260 mm

Mint eddig is, érdemes többször is visszanézni ezt a bejegyzést, mert a hónap során folyamatosan bővül újabb és újabb képekkel, írásokkal.

Kondor Béla (1931 - 1972) magyar grafikus, festő, költő. Magányosan járta a maga útját. Nem tartozott egyetlen iskolához sem. Magányos volt formakeresésében, stílusában és világlátásában. A XX. századi művészetben megszakad a hagyomány szerves folyamata, a művészek között egyre többen fordulnak a múltba inspirációért. Különösen így van ez az ötvenes és hatvanas évek határán, az 1957-es Tavaszi Tárlat után jelentkező nemzedék esetében. Kondor elődei és ihletői elsősorban a középkor ikonfestői, a régi orosz freskók alkotói, meg Bosch, Dürer, Grünewald és Rembrandt, vagy az írók közül Blake. Szellemi rokonai pedig Rimbaud, Kafka, Camus, Picasso, Bulgakov, József Attila és a két költő-barát, Pilinszky és Nagy László.

Jelenetek Dózsa György idejéből III., 1956
rézkarc, papír

Mint eddig is, érdemes többször is visszanézni ezt a bejegyzést, mert a hónap során folyamatosan bővül újabb és újabb képekkel, írásokkal.

Gácsi Mihály (1926-1987) magyar Munkácsy-díjas magyar grafikusművész. A szolnoki művésztelep jelentős alkotója volt. Hogy milyen ember is volt ő?
Legjobban talán az alábbi újságcikkből ismerhetjük meg.

„Gácsi Mihályt Szolnokon szinte mindenki ismerte, közvetlen ember volt – idézi emlékeit a művésztelep munkatársa, Varga Erik festőművész. – Sokat járt a szolnoki mulatóhelyekre, leggyakrabban a Tulipán kocsmába, ahol rendszeresen vázlatokat készített az ott látott emberekről, és nem riadt vissza a szétzuhant arcok megrajzolásától sem. Igaz, párszor ő maga sem tudta, hogy pontosan merre jár. Egyszer a felesége elküldte húsért a piacra, mire ő bevásárlás után azonnal elindult körbejárni a szolnoki szórakozóhelyeket. Annyira belemerült az éjszakába, hogy csak három nap múlva vette észre a bevásárlószatyrában bűzölgő karajt. Gácsi Mihálytól nagyon sok szolnokinak van képe, mert ha nem volt elég pénze, mindig képpel fizetett, mint a középkori nagymesterek.”

(Magyar Hírlap 2010. április 30.)

Gyermekkorát Cibakházán töltötte. 1974-től Hódmezővásárhelyen, majd 1976-tól haláláig Zalaegerszegen élt. Folyóiratokba dolgozott, könyveket, kiadványokat, valamint meséket illusztrált. Anekdotázó hangvételű karikaturisztikus ábrázolásmód alkotja jellegzetes kifejezésmódját. Grafikáinak legfontosabb jellemzői: a humor és irónia, alkotásai mégis inkább drámaiak.

Gácsi Mihály mappa I., 1955

fametszet, papír

Rékassy Csaba azok között a grafikusok között van, akiket a legmélységesebben tisztelek. Virtuozitása, technikai tudása lenyűgöző. Sokat töltöttem el rézkarcai tanulmányozásával és mindig mond valami újat valami érdekeset. Csak meg kell nézni az Ovidius albumot, ami már-már munkásságát összegző opusnak is tekinthető. Csak keresem a szavakat de inkább átadom a szót az őt sokkal jobban ismerő Megay Lászlónak.

"Nem biztos, hogy grafikusnak született. Az sem, hogy ebben a században kellett volna élnie. Rékassy Csabát csekély fantáziával valamely görög vagy római agórán is láthatnánk híres bölcselőként, aki viszont tüstént odébb áll, ha túl népes a hallgatóság, hogy aztán betérjen valahová, ahol jó bort mérnek - és ahol finomabb közönségnek magyarázhatja ugyanazt. A reneszánsz Rómában is elképzelhetnénk valami ötvösfélének, aki csudás szerkezeteiről is híres. Csoda, hogy nincs bent Vasary Arcképcsarnokában. Lehetett volna hangszerkészítő Cremonában és még sok egyéb. A fontos csak az lett volna számára, hogy gondolkodni tanítsa az anyagot - és ő megtanulja az anyag gondolatait.

A tény viszont, olyan grafikus volt a század utolsó harmadában, aki minden felsorolt adottságát főleg a rézmetszeteiben mutatta fel. Nemcsak azt, emberségét is. A reneszánsz emberét, aki képzőművészként is bölcselő, filozófusként pedig kézműves. Aki örök igazságokat keres és nem ölti fel múló divatok cifra ruháját, inkább valami tógafélét vagy csuhát. Bizonyára az utóbbit. Valóban úgy dolgozott mint egy szerzetes, de néha éjjel kisurrant a cellájából megtapasztalni a világ örömeit is. Ez kedvelt műfajából következhetett, hisz a rézmetszés - azon a fokon, ahogy művelte - szerzetesi életmódot kíván. Itt minden vonal végleges, mindegyik egy külön gondolat. Az egészben a teljes világot kell megjeleníteni. Ez Rékassy szemében szép, mert múlandó, részleteiben tökéletes, egészében esendő és kusza. Úgy érezte, napjain neki kell rendet teremtenie.

Harminc éves korától ez csaknem mindig sikerült neki. Ebben az életkorban jutott el a műveltségnek arra a fokára, melyben az anyag már nemcsak a gondolat hordozója, hanem maga is gondolkodik. Ha úgy tetszik, álmodik. A mitológia csodáiról, amelynek nála mindig emberekkel esnek meg. Szörnyekről, amelyek bennünk laknak, de nem árthatnak nekünk, hisz múlandóságunknál nincs nagyobb szörnyűség. Tökéletes testű asszonyokról, akik mindig merengők egy kicsit, mintha azon tűnődnének, hogyan kerültek az Édenkertből abba a különleges világba, ahol a férfiak istennek képzelik magukat, és a teremtés művét akarják esendő módon utánozni. Persze az anyag nem gondolkodik. Még Rékassy Csaba lapjain sem. De nála úgy tűnik, mivel mesterük mindent, amit a világról tudott, amit öröknek hitt, rézbe metszett. Sokat tudott, sok mindenben hitt. Jó is volt, ami ugyan nem művészeti kategória, de minden vonalán érezhető."