A hónap alkotója: Derkovits Gyula

Derkovits Gyula (1926 - 2000) magyar festő, grafikus. Művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának.


...aztán még sokszor eljött az öreg fafaragó és ez nekem mindig nagy örömet szerzett, úgyhogy szinte mindig vártam, mert ha jött, akkor biztos hozott is valami cifraságot. Egyszer aztán egy este betoppant ám megint az öreg Gobez, de most már nem alaktalan fatömböket hozott, hanem körtefából faragott szárnyas figurákat tett le az asztalra, majd apámmal kezdett beszélgetni, és amíg ők el voltak foglalva, addig én felvettem az asztalon fekvő figurák egyikét és fejét nézegetve meg-megtapogattam a faragvány arcát, majd fefuttattam az ujjaimat a szárnyain, de sehogy sem tudtam betelni vésett ábrázatukkal. Ez új volt számomra.

Sokgyermekes családban nőtt fel, édesapja asztalosmester volt, művészi hajlamai ellenére Derkovits Gyulának is ezt a szakmát kellett folytatnia. A kényszer elől menekült Derkovits, amikor önként jelentkezett az I. világháború idején katonának. A fronton súlyosan megsérült, megbénult a bal keze és egész életére kiható tüdőbajt kapott. 1916-ban Budapestre költözött hadirokkantként, némi segélyből és asztalosmunkából tartotta fenn magát. Baloldali elkötelezettségű ember volt, már 1918-ban belépett a kommunista pártba, folyamatosan kapcsolatot tartott fenn a bécsi emigránsokkal. Az 1930-as években már nem tartozott szervezetileg a kommunistákhoz, de világnézete nem változott meg.

Különféle esti iskolákban tanult rajzolni és festeni, de komolyabb szakismereteket majd 1918-ban a Szabad iskolában szerzett Kernstok Károlynál. A magyar kommün idején az állam anyagi segítsége jóvoltából gondtalanul alkothatott a nyergesújfalui művésztelepen, de a forradalom hamarosan megbukott, s Derkovits ismét erejét meghaladó fizikai munkára kényszerült. A rajzoláshoz és a festéshez az alapokat azonban már megszerezte, 1920-ban két képet (Papagájos ember, Dögevők, mindkettő elveszett) kiállított a Nemzeti Szalonban.

1923-ban Bécsben telepedett le, ott mecénásra akadt, rézkarcokat is készített. Bécsben tartózkodott 1926-ig. 1925-ben bemutatták képeit a bécsi Weihburg Galériában, ahol sikere volt. 1928-ban a kommunista párt megbízásából elkészítette a korabeli magyar grafikai művészet egyik jelentős alkotását, a 12 fametszetből álló Dózsa György-sorozatot. A Dózsa-témából 1933-ban 6 lapos rézkarcsorozatot is készített.

A Dózsa-fametszetekben rikít a politikai mondanivaló (ugyanakkor tökéletesen megtervezett és hiteles történelmi illusztrációja az 1514-es parasztháborúnak), többi műveire azonban ez nem jellemző, egyre inkább kiteljesedik egyéni stílusa, kivált 1930-tól fogva, amikor főként temperával fest, s színei kivilágosodnak, finom harmóniába illeszkednek. Művészetének ennek a delelő korszakában képei méretre is monumentálissá nőttek és elragadó színhatásúak lettek. Témáit a hétköznapi életből vette, a szegény embert és környezetét festette meg, de a természet is megjelenik képein, s főleg karakterisztikus alakjai mély benyomást keltenek.

A grafikai és festészeti technikának, de még a kisplasztikák készítésének is nagy mestere volt, fametszet, rézmetszet egyaránt került ki a keze alól, másrészt a festészetben arany és ezüst porfestéket is használt, hogy színeit melegebbé varázsolja. Ismeretesek kevés számú agyag- (később műkőbe öntött) és faplasztikái (Felesége arcmása, 1923-25; Sebesült lovas, 1924; Termékenység,1928). Nem csoda, hogy korai halála után azonnal elérte a siker. Legtöbb művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, de vannak művei magántulajdonban is.

Mint eddig is, érdemes többször is visszanézni ezt a bejegyzést, mert a hónap során folyamatosan bővül újabb és újabb képekkel, írásokkal. 




Fa alatt, 1921
rézkarc, papír
92 × 83 mm




Állarcos alak, 1922
rézkarc, papír
115 × 100 mm


Az ítéletvégrehajtó, 1930
tus, papír
362 × 510 mm