Grafikatörténet: Würtz Ádám

Tiszatáj folyóiratban megjelent cikk Szalay Károly írása:

Ádinak becézték, mindig Ádámnak szólítottam, ahogyan ő is engem Károlynak. Hazánk tájain című rézkarc sorozata volt a diploma munkája; akkortájt ismertem meg, amikor befejezte a főiskolát. Kőbéka nevezetű kalóz vitorlásomon ültem Szentiványi Lajos festőművésszel, aki lemutatott a vízre:
 - Az a fej ott Würtz Ádám, roppant tehetséges, nagy ígéret.
Ha nem tévedek, Szántó Tibor ragadta magával, és első munkája gyermek-könyv illusztráció volt, Mark Twain vagy talán Beecher-Stowe. Első honoráriumát megkapva vitt a Szép utca sarkán lévő régiségboltba, annak is z emeleti részére. 1953-ban. Tavasszal-e vagy ősszel, nem tudom, de arra emlékszem, szikrázó napsütésben loholtunk végig a Kossuth Lajos utcán és fönt a galérián bágyadt fények égtek, és a fal mentén, kétoldalt vagy kétszer tíz méter hosszan, lapjukra állított ikonok. Több száz. A kisebbek, a harmincszor húsz-huszonöt centisek negyven és nyolcvan forintért, a közepesek és a nagyok, a hatvanszor nyolcvanas körüli méretek, száz, kivételesen százötvenért.
Mint delirium tremenses, remegő kézzel csapott le a fatábákra, lapozott közöttük, egyet-egyet kiemelt, véleményemet kérdezte, félretett néhányat, mormogott magában, aztán visszatette a sorba némelyiket, mást emelt ki helyette.
Mesebelien elképesztő volt a választék. Aranyhátteres orosz ikonok, ezeket nem szerettem, ezek nekem túl hidegek, merevek, kemények voltak, de voltak délies posztbizánci származékok, persze csak a tizennyolcadik, tizenkilencedik századból, akadt köztük észak-görögországi és olyan is, amelyen az itáliai és bizánci stílus keveredett. Előtérben merev figurák, háttérben üde rózsaszín városfalak, apró képzugban fölszikrázó korareneszánsz tájképpel, Szent Györgyök fehér lovakon, Krisztus Pantokrátor, egyik kezében könyvvel, apró kockákra osztott ikonok, a "menologion"-ok, a liturgiai naptár szerit a szentek életének jeleneteivel. Ádám a komorabb, barnás tónusú szenvedéstörténeteket csudálta, az én kedvenceimet nem, a vidámszerű giottós falak előtt játszódó epikusabb előadású ikonokat.
A délelőtt ráment a válogatásra, a csemegézésre, a különféle ikoniskolák stílusának a fölismerésére, illetve csak találgattuk, hogy melyek lehetnek az egyes iskolák jegyei. Meg azt is csak találgattuk olykor, mely képek tartozhatnak közös műhelyhez. Végül megállapodott a megvásárolandó anyagban; lehetett vagy tizenöt fatábla, kicsi is, nagy is vegyesen. Sorba rakta őket, nézegette, közelről, messzebbről, egyet-egyet visszarakott, másikat tett a helyébe, hallatlan türelemmel és odaadással.
Aztán fogta az egészet, darabonként visszahelyezte őket az egyik sor végére, nyögve, sóhajtva fölegyenesedett, rám nézett és azt mondta:
- Ezerötszáz forintot kaptam. Ennyibe került volna ez a húsz ikon. És ennyibe kerül a túloldalon egy kétszemélyes rekamié. az albérletben nincs tisztességes fekhelyünk. Klárinak minden reggel megfájdul a dereka.
Szó nélkül otthagyott és átvágott a Kossuth Lajos utca - akkor még gyér - forgalmán keresztül a túloldalra.


Szöveg és kép forrása: http://epa.oszk.hu/, http://media.tumblr.com/