Bihari Sándor: Kondor és Lenkey
Körben a falak hatalmas jéglapok, azt hiszed, 
és csontodig átjár a fehérség, a hideg, 
de összeáll belõlük a műterem, a hajdani 
szoba, ahogy belépsz, s minden antarktiszi, 
ahol pirítóst ettünk, ittunk pálinkát; tündökölt 
köröttünk a reggel, kívül a drága anyaföld. 
Most üres minden, mint a csigaház. Süvít 
a hiány, fújja, mint a szél, Kondort és Lenkeyt.
Amit néztünk, az a meccs végleg véget ért; 
a falat nézem, a hiányuktól dermesztő fehér, 
s hogy elmentek utánuk az eszközök, bútorok 
és el minden dolgát bevégző dolog. 
Amit itt rézbe karcoltak, s a papírt 
beírták vele, a világ része lett odakint, 
mint a fák, csillagok, gépek, akár 
ami megtörtént velük, a halál. 
Befalt minden mást utánuk az idő,
mint kiszáradt csontok, ropog a levegő. 
Kavardul a szó, gyötör és megvisel 
a valóság huzatos hiányával, üregeivel. 
Egy maradék hazába menekítem innen magam, 
amelynek kezükkel írt horizontja van, 
és összekuszált, tompa arcunk előtt 
hömpölygeti halálon túl a levegőt. 
0 megjegyzés: