Vladimir Zuev

Vladimir Zuev (1959 - ) orosz grafikus, könyvillusztrátor. Kortárs grafikát és rajzot tanít Nizhny Tagil Művészeti Grafika Fakultációján. Munkásságában kiemelt hely jut az Exlibriseknek melyekkel több Nemzetközi Biennáléról hozta el az első helyet.

Érdekes felületképzéseire kíváncsi lennék, hogy csinálja.


Bizonytalanul állnak, 2003
rézkarc
130 × 127 mm

Banga Ferenc: Úton

Banga Ferenc Munkácsy-díjas magyar grafikusművész. Fametszeteket, kőrajzokat, linóleum- és rézmetszeteket egyaránt készít. Megismerhető egyedi máséival össze nem keverhető stílusa, a szálkás-zaklatott vonálkázás, a helyenként egymásba fonódó alakzatok. Grafikai sorozatait albumokban is megjelenteti.


Úton I. "Páholyban", 1983
rézkarc

Fekete Gólya

Fekete Gólya, 2010
linómetszet
90 × 30 mm

Igazán szépen sikerült. Még nyomtattam a kártyás prodzsekthez is és feltöltöttem a képet a régi bejegyzéshez.

LGT: Mozi

Végre valahára vettem egy fotómasinát. Most már semmi akadálya, hogy a műhelyben történő munkálatokat ill. műveket dokumentáljam. Elsőnek itt van a legutóbbi nyomat.


LGT: Mozi, 2010
lágyalap, akvatinta
197 × 150 mm



"És én már láttam az öregembert,
a bot kezében, hogy ne legyen egyedül,
őt, aki mindent látott, és nyugodtan lép,
hiszen tudja, hogy a semmi felé tart... "
(LGT: Mozi)

Fa

Fa, 2010
tus
170 × 165 mm

Kiállítás: Takáts Márton

Kávéházak bolondja (Café Creme), 2001
rézkarc, akvatinta, repesztés
505 × 330 mm

Az elénk tárt Takáts Márton-i világ néhány éve már nem rézkarcokban jelenik meg, hanem festett képekben. Hogyan lett grafikusból festő? Erről szól a Forrás Galériában, pénteken megnyitott kiállítás.

Elérhetőség:
Forrás Galéria
Budapest, Teréz krt. 9.
tel.: 06 1 411 1248
e-mail: info@forrasgaleria.hu


Megtekinthető:
Hétfő-Péntek 10:00-19:00
Szombat 10:00-13:00
2010. április 17. és április 30. között.

Köszönet a képért: Forrás Galéria

Könyvajánló: Kass


Kass
Írások és képek

Kiadó: Holnap kiadó
Kiadás éve: 2006
Terjedelem: 107 oldal

Kass János grafikus, szobrász és iparművész egy diszharmóniától terhelt korban hozott létre önmagukban is érvényes és összhangot sugárzó alkotásokat, amelyek plakátként, könyvillusztrációként, tipográfiai megoldásként mindig túlmutattak magukon. Nem csupán grafikák voltak, hanem festmények, a grafika eszközeivel. A költészethez, magas rendű, shakespeare-i irodalomhoz, klasszikus-modern, madáchi bölcselethez, bartóki zenéhez, múltbeli gyökerekből jövőbe sarjadzó Juhász Ferenc-i költészethez kapcsolódnak ezek a munkák, és általuk is lehetett Kass János a kor magyar művészetét meghatározó egyéniségévé a 20. század második felén keresztül.

Oleg Denysenko

Oleg Denysenko (1961 - ) ukrán grafikus, festő, szobrász. Diplomáját az Ukrán Nyomdászati Akadémián szerezte grafika szakon. 1998-as Csillagjegyek sorozatával nálam bekerült a nagyok közé.

Vízöntő, 1998
rézkarc
200 × 300 mm

Bálványos Huba

Bálványos Huba Munkácsy-díjas magyar grafikus. Az inkább tusrajzairól és litográfiáiról ismert művész néhány rézkarca.


Tárgyak
rézkarc
245 × 410 mm

Óra

Mai nap órát rajzoltam. Először az óraszerkezetet. Aztán tussal a fogaskerekeket. Nem lehet elég hegyes ceruzával rajzolni. Talán 0.0001-es rotringgal pontos lenne, no meg körzővel és vonalzóval. Érdekes volt a sok párhuzamos vonalat húzogatni persze még messze vagyok a pénzmetszőket megszégyenítő vonalkázástól.


Óraszerkezet, 2010
ceruza
100 × 100 mm


Óra (részlet), 2010
tus
70 × 50 mm

Kártyaprodzsekt

Lenyomtattam a hétvégén készített ábrákat. Nagyon jók lettek, és kitaláltam, hogy legyen a sarkában a szín és a szám. Amint gép közlébe jutok lefényképezem és felteszem ide, hogy lássátok milyen szép.


Tref 4 (Próba), 2010
linómetszet
90 × 55 mm

Kiállítás: Orosz István



A Gödöllői Új Művészet Közalapítvány meghívója április 24-én, szombaton 5 órára, a GIM-Ház kiállítótermébe Orosz István TÍZ LABIRINTUS című plakátkiállításának megnyitójára
Megnyitja Gärtner Petra, zongorán közreműködik Csúr Gábor

Elérhetőség:
GIM-HÁZ,
Gödöllő, Körösfői utca 15-17,
telefon/fax: 28/419-660

Nyitvatartás:
A kiállítás június 6-ig, szombat és vasárnap 14-18 óráig lesz nyitva, előzetes bejelentkezés alapján más napokon is

Köszönet a képért: mek.hu

Könyvajánló: Réber album

Réber Album
Réber László (grafikus)

Kiadó:
Holnap kiadó
Kiadás éve: 2004
Terjedelem: 112 oldal

Réber László illusztrációi nemzedékek számára összekapcsolódott Janikovszky Éva és Lázár Ervin novelláival. Rajzoló volt, aki nagyon egyszerű vonalakkal mondta el mindazt, amihez másoknak színfoltok, árnyalatok, formák kellenek. Rajzain mindig átütött egyfajta szelíden megmosolyogtató humor. Egy valaha világszerte kedvelt kínai író könyvének címe illik rájuk: Bölcs mosoly. - Volt idő, amikor e rajzok életre keltek: A magyar rajzfilmgyártás hőskorában Réber László egyike lett a műfaj úttörőinek. Munkatársa volt az 1956 után megújult Ludas Matyinak, s az elsők között adott közre karikatúraalbumot, amikor e könyvforma Európa-szerte virágkorát élte. Ezek a rajzok angol és német szöveggel is megjelentek és illusztrált könyvei sok idegen nyelven kerültek kiadásra. Csöndben élő és dolgozó munkása volt a "magas" kultúrának, abból a fajtából, akit ritkán találnak meg a hivatalos - nem szakmai - kitüntetések és díjak. - Ebben az antológiában Görgey Gábor, Jankovics Marcell, Mezei Ottó, Székely András és Wehner Tibor foglalta össze Réber Lászlóról való emlékeit és gondolatait, bemutatva az embert, a karikaturistát, a rajzfilmkészítőt, a képzőművészt és a könyvillusztrátort. Lánya, Widengárd Krisztina írta az utószót. A kötetnek Molnár-István könyvtervező kölcsönzött a témához méltó formát.

Erik Desmazieres

Erik Desmazieres (1948 - ) francia grafikus. Nevéhez fűződik Jorge Luis Borges: Bábel könyvtára c. művéhez készült 12 illusztráció. Desmazières Institute d’Etudes Politique-ban tanult politológiát és esti hallgatóként a Cours du Soir de la Ville-ben tanult rajzolni. Diploma után úgy döntött a művészi karriert választja. Szerintem jól tette.


Bábel könyvtára, 1997
rézkarc, akvatinta

Orosz István: A bolondok hajója

Orosz István Sebastian Brant a „Das Narrenschiff” (Bolondok hajója, 1494) című szatirikus költeményéhez készített illusztrációkat. A történet lényege, hogy 111 bolondot hajóra ültetnek, hogy a távoli Narragoniába (Bolondországba) szállítsák őket. Mindegyik bolond egy-egy társadalmi visszásságot, emberi gyarlóságot, bűnt pellengérez ki, illetve tesz nevetségessé: a fejedelmek széthúzását, a pénz hatalmát, a papság parazita életét, a kapzsi polgárokat, a házasságtörést, kártyaszenvedélyt, stb, sőt, némi öngúnnyal elsőként a könyvbolondot.


A Bolondok hajója IL., 2005
rézkarc
110 × 110 mm

Vonalkázós kérdés

Ha ráközelítünk látjuk, hogy sok mesteri pontossággal rajzolta bele a milliónyi párhuzamos vonalat, a kérdés az, hogy csinálta? Elképzelésem sincs, hogy tette azt oda. Szabadkézzel? Vonalzóval? Valami spéci eszközzel? Ha valaki tudja rá a választ írja meg kommentben.

Kártya prodzsekt

Mostanában a linókat metszem, már egész ügyes a kezem, egyre szebbek a dúcok. A téma, hogy ne érjen mindenkit meglepetésként elárulom. Madaras kártya lesz. Fecskék, verebek, bagoly és harkály, fácán és kacsa stb.

Kitekintő: Henri de Toulouse-Lautrec

Henri de Toulouse-Lautrec (1864 - 1901) francia festőművész, grafikus. Litográfiáin a japán metszetek hatásán túl a végletekig leegyszerűsített vonalak és lapos színfoltok jellemzőek.


La Goulue a Moulin Rouge-ban, 1891
litográfia
191 × 171 cm


Kiállítás: Bozsó Gyűjtemény


Bozsó János (1922-1998)
Klapka utca, 1995
olaj, farost

Bár nem grafikus mégis kifejezetten ajánlom mindenkinek. A gyűjtemény megalapítója Bozsó János festőművész 1922. december 27-én született Kecskeméten. Gyermekkorát egész életére kihatóan a szegény-paraszti sors formálta. A kemény évekből a természet és a népművészet szeretetét és tiszteletét hozta magával örök útravalóként. Az 1940-es évek második felében, a külvárosban meghúzódva kezdett autodidakta módon festészettel foglakozni. Az ötvenes évek közepére kialakította festői nyelvezetét, művészetében az érzelmi töltöttséget tartotta az egyik legmeghatározóbb elemnek. Soha nem akart lemondani a festőiségről. Lételeme és jellemzője volt a telített színek, a széles, gyors, szabadon repülő ecsetvonások használata, a fény és árnyék ellentéte. A hazai expresszív festészet kimagasló alkotójává vált. A művész alkotásaiból időszaki kiállításokat rendeznek.

Elérhetőség:
Kecskemét, Klapka utca 34.
Tel: 76/ 324-625, 417-130

Nyitvatartás:
P-V: 10-18 óráig
Előzetes egyeztetés alapján, más időpontokban is.

forrás: www.bozso.net
Köszönet a képkért: www.bozso.net

Könyvajánló: Körzővel rajzolt víz

Orosz István:
Körzővel rajzolt víz

Kiadó: L'Harmattan Kiadó
Kiadás ideje: 2008
Terjedelem: 142 oldal

A képzőművészet több területét is aktívan műveli: autonóm és sokszorosított grafikát (elsősorban rézkarcot és illusztrációkat) készít, alkalmazott grafikát (plakátot) tervez, fest, háromdimenziós tárgyakat és installációkat (főleg tükrös és perspektivikus anamorfózisokat) alkot, és animációs filmjeiről is ismert. A külföldön is számon tartott magyar művésznek jelentős önálló kiállítása volt több országban. 1997-ben a görögországi Thessalonikiben, 1998-ban a pennsylvaniai Bethlehem egyetemén lévő Payne Galleryben, 2000-ben a svédországi Silkeborgban, a Kunst Centerben és 2002-ben Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Galériában. Orosz István az egyetlen magyar művész, akinek alkotása az újrarendezett londoni Tate Modern gyűjteményében szerepel.

Könyvajánló:
Csörög a patak, szól a kakukk


Vajda János:
Csörög a patak, szól a kakukk
Kass János (grafikus)

Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1979

Terjedelme: 6 oldal

Szép igényes kis kiadvány, szívesen nézegetném Kass János nagyszerű rajzait.

Krzysztof Skorczewski

Krzysztof Witold Skorczewski lengyel grafikus. A krakkói képzőművészeti akadémián szerez diplomát 1971-ben. Stockholmban a királyi művészeti akadémián tanult rézmetszést 1976-ban. Számos díj és kitüntetést kapott és olyan magán és közgyűjteményekben szerepelnek munkái mint a New York-i Museum of Modern Art vagy a Bécsi Albertina Museum. Rékassy Csabához mérhető technikai tudása csodálatra méltó.

Bárkám, 2007
rézkarc
200 × 236 mm


Takáts Márton

Takáts Márton magyar grafikus. Hommage á Piranesi sorozatával bekerült nálam a kedencek közé. Szívesen értekeznék vele szakmai dolgokról.

A magyar grafikai mappák sorában kiemelkedő hely illeti meg Takáts Piranesi-sorozatát, joggal emlegethető együtt
Szalay Lajos Genezis-ével, Rékassy Csaba Metamorphosis (1976–1977) sorozatával, Kondor Béla Jelenetek Dózsa György idejéből című diplomamunkájával vagy
Gyulai Líviusznak a Psyché-hez készített rajzaival (1971).
(Orosz István)

Hommage á Piranesi (Lánchíd), 1994
rézkarc
245 × 493 mm

Elhunyt Kass János

2010. március 29-én, életének 83. évében Budapesten elhunyt Kass János Kossuth-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező. Egy olyan ember távozott kinek itt maradt műveit, illusztrált könyveit még sok-sok évtized múltán is csodálattal fogjuk nézni. Talán nem illik ide, mégis idevalónak érzem Göncz Árpád szavait melyet a művész 70. születésnapján mondott.

Kass János a barátom. Barátokról szólni részint könnyebb, részint nehezebb. Kivált olyan barátokról - mint róla is - aki a legrégebbiek közül való, akivel sorsunk életünk nehéz pillanataiban is összehozott, akinek tartásáról, emberi tisztességéről az évek hosszú során meggyőződhettünk.
Kass Jánossal gyerekkori barátság fűz össze. Iskolatársak voltunk, együtt koptattuk a Werbőczy padjait, de cserkésztársak is, akik bár nem voltak süve-főve együtt, de egy csapatban lévén, együtt tanulták a közösséghez tartozás íratlan szabályait. Aztán a háború végnapjaiban ismét összesodort a sors bennünket. Emberpróbáló pillanatokban, amikor a rákoshegyi nyilasházat együtt szereltük le.
Később, a háború után, elsodort bennünket egymás mellől az élet, de baráti körünkben voltak átfedések, így soha nem veszítettük egymást szem elől. Tudtam róla, és tudott rólam, s én a harcostársban, a gyerekkori barátban egyre inkább tisztelhettem a művészt is. A művészt, aki mindvégig hű maradt ideáljainkhoz, hitünkhöz. Aki egyre magasabbra emelte a mércét maga előtt, miközben mindvégig megőrizte alkotói szabadságát, független szellemiségét. Hű maradt önmagához a legkeservesebb időkben is, s így hű maradhatot másokhoz is. Olyan európai szellemiségű magyar művészként, aki egész életében képes volt egyetemes szintre emelni a nemzeti értékeket. Lett légyen szó a Biblia tanításairól, a görög tragédiák sorskérdéseiről, a hamleti filozófiáról vagy éppen Madách tragédiájának üzeneteiről - Bartók Béla vagy Kurtág György zenéjéről, Határ Győző prózájáról vagy József Attila költészetéről. Térben, időben kitágítva mindazt, ami a művészetben érték. Újra meg újra kipróbálva önmagát is, hogy minél több műfajban adjon tanulságot a XX. századi művészet hitelességéről.
S most, amikor 70. születésnapja alkalmából köszönthetik barátai, ismerősei, tisztelői az örökifjú, mert örökifjú, mert örökkön újrakezdő művészt, hadd mondjam meg: büszke vagyok rá, hogy mindvégig barátomnak tudhattam őt.

Göncz Árpád
A Magyar Köztársaság elnöke
Budapest, 1997 októberében


Kitekintő: Utamaro Kitagawa

Utamaro Kitagawa (1753 - 1806) japán fametsző. Legfőbb témája a japán nő. Élete során több mint 2000 nyomatot készített, számos festményt festett és több mint 30 könyvet illusztrált.


Toji san bijin (A kor Három szépsége), 1793
fametszet
366 × 256 mm

Kiállítás: Szalay Lajos


Szalay Lajos (1909 - 1995)
Kivégzés, 1957
tus
430 × 355 mm

Petró-ház Szalay Lajos szoba
Szalay Lajos (1909 – 1995) világhírű Kossuth-díjas magyar grafikus, a 20. századi magyar rajzművészet megújítója. Munkásságát bemutató állandó kiállítása a Miskolci Galéria Petró-házában nyílt meg 1992-ben. Szeretnék már rég eljutni ide, ebben az évben remélem sikerül.

Elérhetőség
Petró-ház Nagy Kunszt Tanulmányi Múzeum
Miskolc, Hunyadi u. 12.
Tel: 06 30 739 30 08

Nyitvatartás:
Kedd - Szombat 9:00 - 17:00, Vasárnap és Hétfő zárva.


Köszönet a képekért: www.miskolcigaleria.hu

Könyvajánló: A legkisebb óriás


A Legkisebb Óriás
Nyugat-afrikai népmesék
Páskándi Géza feldolgozása

Engel-Tevan István (grafikus)

Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1984

Messze, igen messze valahol Afrikában él Szárihun, a csalafinta, bátor nyulacska. Szemfülességben, agyafúrtságban nemigen akad párja. Túljár még a sunyi hiéna és a fürge vadász eszén is. Mindenütt ott van, mindent tud, ami a végtelen szavannában történik. Engel-Tevan István illusztrációival együtt kedves könyv a számomra.

Albrecht Dürer: Passió

Albrecht Dürer a sorozat első hét darabját 1497 és 1500 között metszette fába, aztán a sorozatot 1510-ben fejezte be. A teljes sorozat könyv alakban 1511-ben jelent meg.

Fedlap, 1510
fametszet
390 × 280 mm

Hincz Gyula

Hincz Gyula (1904 - 1986) Kossuth- és Munkácsy-díjas magyar festő és grafikus. Tanítványai olyan későbbi nagy grafikusok mint Kass János, Reich Károly, Gácsi Mihály.

Anyaság
rézkarc
260 × 200 mm