Nem tudjuk, ki használta először a maratást grafikai célra. Az bizonyosnak látszik, hogy a savval való maratást a fegyverkészítők alkalmaztá...

A rézkarcolás kezdetei

kedd, november 23, 2010 rezkarcfitness 0 Comments

Nem tudjuk, ki használta először a maratást grafikai célra. Az bizonyosnak látszik, hogy a savval való maratást a fegyverkészítők alkalmazták először, akik a fegyvereket, páncélokat vésett mintákkal díszítették. A felületet saválló anyaggal vonták be, éles tűvel felvitték a rajzolatot és salétromsavval maratták, amit az eljárás után még vésővel cizelláltak. Az első karcok vaslemezre készültek, majd a rézlap alkalmazásával ez a technika gyorsan elnyerte a grafikus-festők rokonszenvét.


A rézkarc egy rövid ideig még csak a rézmetszet előkészítésének egyik fázisa volt, míg eljutott addig, hogy a grafika önálló válfajaként alkalmazták. Hamarosan azonban igen népszerű és gyakran használatos technika lett.

Daniel Hopfer (1493–1536) Augsburgban 1505 körül készített karcokat, és Urs Graf (1485–1528) volt az első, aki rézlemezt használt (Albrecht Dürer lapját vitte át rézlemezre, melyek közül az 1513-ban készült Szent Jeromost ábrázoló az ismert legrégibb datált karc). Van művészettörténész, aki szerint az első rézkarcot egy Vaclav nevű vésnök készítette 1496-ban Olomoucban, másokezt az elsőséget Daniel Hopfer mesternek tulajdonítják.

Jacques Callot (1592-1635) francia grafikus fejlesztette tovább a rézkarctűket ill. az alapozáshoz a lakk mellé viaszt is adott, hogy a lakk keménységét feloldja. Ez által a maratás sokkal kiszámíthatóbbá vált.

Hollandiában Rembrandt fejlesztette magas színvonalra mind technikailag, mind művészi téren. Az ő oldott, festői stílusa szabadította fel a rézkarcot a rézmetszet stílusának befolyása alól.

(Forrás: wikipédia)

0 megjegyzés: