Film: Játék-film (1978)

Sós Mária által rendezett rendhagyó portréfilm Gross Arnold grafikusművészről. A filmben feltűnik Szemethy Imre grafikus is.
   

Játék-film, 1978
magyar dokumentumfilm (51p)

rendező: Sós Mária
operatőr: Márk Iván, Szabó Gábor

Grafikatörténet: Egy fotó - Barcsay Jenő

Barcsay Jenő, 1983
fotó, papír

John Walker

John Walker amerikai festő, grafikus. 27 lapos rézkarc-sorozatából válogattunk.

Tompított harangok 1 (I. fázis), 1998
rézkarc, papír
222 × 153 mm

Grafikatörténet: Hincz Gyula

Az 1920-as évek Hincz Gyula számára a feltöltődés időszaka volt, utazásai során a legújabb irányzatokkal ismerkedett meg, Párizsban, Berlinben vagy Rómában az aktuális művészeti problémákkal szembesült. Azek az élmények és benyomások egész későbbi pályáját meghatározták. Írásos dokumentumok, levelezés, naplók sajnos nem maradtak fenn ebből az időszakból, igen fontosak azonban Hincz Gyula visszaemlékezései: írások, interjúk, a múlt felidézése csaknem fél évszázad távlatából. Az artmagazin cikkében ezeket gyűjtötte egy csokorba.

Ugró ló, 1926
rézkarc, papír
237 × 338 mm

Jonathan Lasker

Jonathan Lasker amerikai művész. Hat rézkarc c. sorozatát mutatjuk be.


Hat rézkarc 1., 2011
rézkarc, papír

Kitekintő: Bortnyik linómetszetek

Bortnyik Sándor (1893 - 1975) magyar festő, grafikus. Sikeresen ötvözte a futurizmus eszközeit az expresszionizmus és a kubizmus jeleivel. Linóleum és fametszeteiben kubisztikus elemet alkalmaz. Művei ebben a korban főleg a fekete-fehér foltkontrasztjaira épülnek.



Utca
linómetszet, papír
145 × 200 mm

Grafikatörténet: Gácsi Mihály

Csak most akadtam rá pedig már közel egy éve fenn van Gácsi Mihályról írt visszaemlékezés a Szolnoki naplóban.

Juliska nénihez jártunk zsíros kenyeret enni, ott töltöttük a az időnket késő ősztől kora tavaszig, beszélgettünk, zenét hallgattunk és meg akartuk váltani a világot. Ott találkoztunk először Gácsi Mihály művész úrral. A termete tiszteletet parancsoló volt, a hangja betöltötte a klub minden szegletét, vállán egy valaha szebb napokat látott bőrtáska, fején sapka, kezében pedig az elmaradhatatlan fröccsös pohár. Hallgattuk a szellemes megjegyzéseit az anekdotázásait, együtt kacagtunk a legújabb viccein, ám nekünk túl komornak tűnt, pedig a hatalmas termete ugyan olyan hatalmas szívet is rejtett.
Jobb időkben, mikor előbújt a nap is, pohárral a kezébe kiment a híd lábához és rajzolt, ilyenkor oda merészkedtünk a háta mögé és szájtátva néztük. Néztük, ahogy pillanatok alatt lerajzolt egy témát, amiből később rézkarc formájában egy falikép lett. Néha ránk pillantott és hümmögött egyet a szakállába, mikor jobban megismertük és szóba mertünk elegyedni vele, akkor jöttünk rá, hogy micsoda nagy tudású ember. Örömmel ugrottunk amikor kért egy újabb fröccsöt poharába, azon versengtünk, hogy ki menjen be Juliska nénihez az újabb fröccsért és ki adja a kezébe a poharat.

Később már a városba találkozva is mellé szegődtünk, elkísértük az Árkád presszóig, vagy a Bíró Művekig. A Bíró Művekben működő „páholy” megbecsült tagja volt, nagy barátja volt színészeknek, íróknak és természetesen a város hírességének, Sőre Pistának is. Az Árkád presszóban akkoriban vezető színészek, költők tartottak előadásokat, ezekért az előadásokért járt oda Gácsi is. Mi, az akkori fiatalság nagy tisztelettel, csak Gácsi Bácsinak hívtuk, nem csúfoltuk, de adta magát a szójátékos megszólítás, ő pedig nem haragudott érte.

A város minden lakóját érdekelte, amit csinált, aki pedig ellátogatott a Művésztelepen lévő lakásába, ott ismerhette meg az igazi Gácsi Mihályt és művészetét. A látogató megcsodálhatta a rézkarcait, metszeteit, rajzait, vázlatait és festészetét. Mert, néha napján elővette a vásznat és a festékes tubusokat is, hogy vásznon örökítse meg a Tabánt a tabáni embereket. Egy ilyen látogatás alkalmával, tátott szájjal és hangos felkiáltásokkal ismertünk rá a képeken egy, egy városlakó arcvonásaira, alakjára. Sőre Pista a maga nagyon hangsúlyos egyéniségével, egyedi arcvonásaival , örök témát adott Gácsi Mihálynak. Sok alkotásán átható Róza néni, Böske néni, vagy az öreg Bozóki, akik a Tabán emblematikus személyei, lakói voltak. A gyanútlan nézelődő csak azt látta, hogy hatalmas termetével a város minden pontján feltűnik, ám ilyenkor is dolgozott, témát gyűjtött a következő alkotáshoz. Kevesen tudják, hogy könyvek, folyóiratok, mesekönyvek illusztrálásával is foglalkozott. Grafikáiban, rézkarcain és linómetszetein is jellemzően a humor a groteszk látásmód dominált, a torz látásmódban készült képek a pesszimizmusát tükrözték. Köztudott volt a gépektől való viszolygása, amit nem ismert, nem értette a működését, azt nehezen fogadta el. Talán egyszer sikerült rávenni egy rádiós interjúra, akkor is cselhez folyamodott a legjobb barátja /Papi Lajos/, hogy mikrofon elé ültesse a művész urat. Érdekes módon még is, csodálatos óragyűjteménye volt, zsebórák, karórák és faliórák sorakoztak lakása falán, és különböző polcain. 1956-tól 1974-ig volt a művésztelep és a város lakója, mindenki nagy sajnálatára 1974-ben elköltözött Hódmezővásárhelyre az ottani alkotó házba, 1975-től pedig, haláláig /1987. február 5/ Zalaegerszegen élt és alkotott. Rengeteg kiállítása volt itthon és külföldön egyaránt, művészeti díjak özönével ismerték el munkásságát, legrangosabb, a Munkácsy–díj volt.


Szöveg forrása: http://szolnokinaplo.hu/blog/laciba/2013/10/27/gacsi-mihaly-grafikus-muvesz-/

Kiállítás: Hetvenen innen és túl - Szilágyi Imre kiállítása

Szilágyi Imre majdnem fél évszázada van jelen a kortárs magyar művészet különböző fórumain, 1968-ban mutatkozott be először kiállításon, hosszúra nyúlik egyéni és csoportos tárlatainak a listája. Alapító tagja volt 1969-ben a hajdúböszörményi Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek, 2000-ben a debreceni Képzőművészek Ajtósi Dürer Egyesületének. Háromszor kapta meg a Káplár Miklós-díjat, művészetét Holló László- és Csokonai-díjjal is elismerték. Ezer szállal kötődik ahhoz a tájhoz, amelyen él, a Hajdúság, a Hortobágy melléke természeti, néprajzi szempontból egyaránt színes világához, annak legendáihoz, meséihez, ízes humorához.

Ugyanakkor nagy hagyományok folytatója is, mégpedig nem egyszerűen a XX. században különösen jelentős értékeket létrehozó magyar sokszorosított grafikához kötődik, de a rézkarc nemes európai tradícióihoz is, amelyek Rembrandtig, Dürerig nyúlnak vissza. Egy-egy természeti tanulmánya mintha a nürnbergi mester művészetének szellemében igyekezne a lehető legpontosabban rögzíteni a legkisebb részletet is, hogy azután figyelme a láthatón túli világ, a mesék különös csodái, vagy még inkább a költészet által sugallt lírai tartalmak felé forduljon. Különös lényekkel népesíti be grafikáit, amelyek persze emberi történetekről, tulajdonságokról beszélnek, szelíd iróniával kezeli hőseit, olykor elérzékenyül, vagy éppen a nézőt érzékenyíti el, ugyanakkor művészetének egyik erőssége a humor, amelyben a kortárs magyar művészet sajnos nem túlságosan gazdag. Annál értékesebb mindaz, ami az ő lapjain megjelenik.

Elérhetőség: 
Balatoni Múzeum
8360 Keszthely, Múzeum u. 2.​
tel: +36 83 312 351

Megtekinthető:
2014. szeptember 20. - november 29-ig

Kép és szöveg forrása: http://balatonimuzeum.hu/